Ha a konyhában, a fürdőszobában és a nappaliban sikeresen minimalizáltuk is a műanyagokat, az elhasználódó tárgyakat a lehetőségeink szerint természetes anyagúakkal pótolva, a gyerekszoba akkor is izgalmas terep maradhat. 

Nagyon ellenkezem a műanyag kacatoktól, eleinte így is határoztam meg a családi egyeztetéseknél, hogy mit ne kapjanak a gyerekek, azonban az elmúlt két-három év érdekes tapasztalatokkal gazdagított. Az óvodánk nyitott a zöldülésre, a jó szándék érezhető a mikuláscsomagok, karácsonyi ajándékok összeállításakor, a közös események apróságaiban. Ennek ellenére a gyerekek olyan ajándékokat hoznak haza, amelyekkel nem tudok mit kezdeni, Műanyag gyerekjátékokakármennyire érzem a jó szándékot. Például a nevükkel díszített, lézervágott, hatdarabos fa kirakós. Ez 2-3 használat után tejesen érdektelen, vajon milyen sorsot érdemel? Így, hogy beleégették a gyerek nevét, sem elajándékozni/eladományozni, sem a könyvtár játszósarkába vinni nem tudom. Tehát hulladékká válik. Hiába volt a jó szándék, hiába érkezett természetes alapanyagú játék, mégis hamar hulladékot keletkeztettünk. A gyerekeim most vannak LEGÓ-korban, nagyon szeretik ezt a játékot. Építenek és szétszednek, és ha megunták, akkor szerepjátékoznak az építményekkel és a figurákkal. Amikor kitört a LEGÓ-láz, előszedtem a gyerekkori kockáinkat. A 80-as években apukám hozta nekünk ezeket a játékokat külföldről. Nem vigyáztunk rá túlzottan, csak beömlesztettük egy dobozba, amikor már nem érdekelt bennünket. Több, mint 25 év múltával nézem gyönyörködve a gyerekeimet miközben játszanak, vagy a padlón hasalva felépítem velük azt a házat, amely az első LEGO készletünk volt a tesómmal. 100% műanyag, de nem akármilyen. Jó minőségű, tartós használatra készült, egy hosszú távra tervező cég terméke, amely sem akkor, sem ma nem azzal akarja növelni a bevételét, hogy újabb és újabb, a régiekkel nem kompatibilis elemeket és szetteket hoz ki, hanem megbízhatóan minőséget nyújt, és bár hatalmas változáson ment keresztül a dizájn, az új elemek a régiekkel hibátlanul illeszthetőek. A megunt játék eladható, az alapanyaga olyan strapabíró, hogy évtizedeken át, több gyerek játszhat vele örömmel. Az egyetlen, ami az újonnan vásárolt LEGÓ esetében zavar, az a sok nejlon, de állítólag ezen a problémán már dolgozik a cég – remélem, találnak megnyugtató megoldást! Addig is én előnyben részesítem a használt készletek megvásárlását.

Nem minden tehát az alapanyag. Továbbra is az a véleményem, hogy sok műanyag gyerekjáték silány kacat, de ahogy a fenti példa is mutatja, nem kizárólag az alapanyag határozza meg azt, hogy valami hasznos vagy sem, és, hogy mennyi idő után válik hulladékká. Így a gyerekjátékok terén is a mérlegelés kapja a főszerepet. Műanyag gyerekjátékok

  • Mennyire fontos a gyermekem számára?
  • Minősége alkalmas-e arra, hogy hosszú távon játsszon vele a gyerekem?
  • Ha feleslegessé válik, milyen lehetőségeim lesznek a játék kezelésére? 
  • Érdemes-e évtizedekre eltenni, vagy számolnom kell az idő múlása közben bekövetkező állagromlással? 
  • Tudok-e gondoskodni hulladékként a megfelelő kezeléséről? 

A műanyag gyerekjátékok túlnyomó többsége nem újrahasznosítható műanyagból készül, emiatt ha nincs több lehetőségük, lerakóba vagy égetőbe kerülnek. 

A játékok terén abszolút azon a véleményen vagyok, hogy a kevesebb több. Ezt persze nem egyszerű képviselni a gyerekcsapatommal és az őket rajongó nagyi és keresztszülő táborral szemben, de sokat együtt játszva a gyerekek maguktól is érzik, hogy nem a játékok mennyisége, hanem a játékkal együtt töltött idő az igazi érték, ehhez pedig sokkal inkább az idő az, ami alapvető, nem a tárgyak. Emellett mi sokat beszélgetünk arról, hogy mi történik a tárgyakkal, amikor tönkremennek vagy feleslegessé válnak. 

Játsszatok sokat! 

Dóra

What's the problem with plastic?
Plastic is fantastic! - True or false? ...
Vegan Oat Cookies
The recipe of our favourite home made, vegan oat cookie...
Dóra
Pest mellett nőttem fel, de most már egy 1200 lelkes Veszprém megyei településen vagyok otthon. Könyvtáros vagyok,, két kislány és egy kisfiú édesanyja.
read more ⟶
Leave a comment
Note: HTML is not translated!
You might also like