Zajlik a műanyagmentes július kampány, amelynek idén a tavalyinál jóval több figyelmet szentel a média is. Egyre több lelkesítő kezdeményezéssel találkozom a közösségi médián keresztül: van, aki a napi kutyasétáltatást szemétszedéssel köti össze és tapasztalatairól számol be, másvalaki az újrahasználattal kapcsolatos ötleteit és megoldásait osztja meg. Ha az internetes keresőt használom, a környezettudatossággal foglalkozó oldalak ugranak a képernyőmre. Úgy tűnik, a csapból is a környezet védelmének fontossága, és az folyik, hogy egyre többen tesznek ezért és az élhető világunk megőrzéséért. Hogyan lehet, hogy a boltban mégis gyakrabban látom, hogy egy szem zöldséghez is nejlonzacskót tépnek a vásárlók, mint ahányszor tartós zöldségeszsákkal találkozom? Hogy minden nap találok PET palackot a fűben, pedig bőven van szelektív hulladékgyűjtő edény a környéken? Hogy sokkal többször fordul elő az, hogy fémgőzölt tasakba csomagolt ropogtatnivalót vásárolnak a környezetemben élők, pedig van a közelben kimérve kapható is? Olyan, mintha a kis tudatos világom egy buborék lenne, amiből kilépve egy teljesen másmilyen valóságba csöppenek. Ismered ezt az érzést? A Facebook, a Google és más netes kereséseink miatt könnyen becsaphatjuk magunkat, úgy tűnhet, hogy a csapból is a nekünk kedves téma folyik, pedig nem egészen erről van szó: a korábbi keresések, az érdeklődési kör beállításai, stb. befolyásolják azt, hogy milyen posztok, hírek, hirdetések jelennek meg nekünk. Így, ha érthetetlennek tűnik, hogy miért nem fogja már fel mindenki, hogy pusztulnak a jegesmedvék és az orangutánok, fogy a Föld tüdeje és vagy műanyagba fulladunk, vagy egyszerűen kihalunk a klímaváltozás következményei miatt, az talán azért van, mert nem mindenki csapjából folyik ez. Lehet, hogy amikor egy másik vásárló megbámul a boltban, mert az otthonról vitt, tartós, hálós zsákba rakom az almát a méréshez, nem azért van, mert azt gondolja, elvetemült, méregzöld uborka vagyok, hanem azért mert ritkán lát ilyet, vagy talán azelőtt sosem látott. Azzal, hogy olyan tárgyakat használok, amelyek kiváltanak egyszer használatosakat, lehetőségem van népszerűsíteni is. Nem elsősorban a tárgyat, hanem a környezettudatos életmód fontosságát, azt, hogy működik, hogy megoldható, gyerekekkel, vagy gyerekek nélkül, városban, vidéken, fiataloknak és kevésbé fiataloknak egyaránt.
Jó, ha mi, akik hiszünk abban, hogy képesek vagyunk tenni, változtatni, szerényen és segítőkészen tudunk támogatni másokat. Gyerekkoromban egy időszakon át gyakran utaztunk olyan autóban a testvéremmel, amelyre felmatricázták a tulajdonos vállalkozásának logóját. Kicsik voltunk, és szerettünk integetni a többi autósnak, és lehet, hogy nem csak integettünk, mert élesen megmaradt az az emlékezetemben, hogy az autó tulajdonosa egyszer azt mondta nekünk: „céges autóból nem öltünk nyelvet”. Ez a mondat mottója lett számomra a fontos ügyek képviselésének. Szeretném, ha mindenki tartós eszközöket használna az egyszer használatosak helyett, ezért én az eszközeimet úgy használom a boltban, utazás közben vagy bárhol, ahol mások megfigyelhetik, ahogy teszem, hogy az ne tüntetés legyen. Hogy mindig legyek nyitott arra, ha valakinek kérdése van a sokszor használatos eszközökkel kapcsolatban: hol szereztem be, hogyan tisztítom, hogyan oldom meg, hogy velem legyenek, vagy bármi más. Mi, akik teszünk a szeméthegyek ellen, az élhető világért, mind arculata vagyunk egy küldetésnek, aminek a tétje a gyerekeinkre hagyott bolygó állapota. Ne haragudj arra, aki nejlonzacskót tép, hanem légy nyitott segíteni, hogy elkerülhesse az egyszer használatos eszközöket! Egy fecske nem csinál nyarat, ahogy egy néni mondta nekem egyszer egy boltban, de az első fecskék után jönnek a többiek is. Minden tett egy kicsi csepp a nagy egészben, egyetlen cselekedettől nem változik meg a világ, de együtt képesek vagyunk megváltoztatni.
