Avagy környezettudatos életmód kezdőknek

Szeretem az egyszerűséget. Az ökológiai lábnyom fogalma pedig a lehető legegyszerűbb elven alapul. Nagyjából megmutatja, hogy a jelenlegi állapot szerint milyen mennyiségű vízre, földre van szükségem a fennmaradásomhoz és az általam termelt hulladék elnyeléséhez.

Vegyük alapul azt, hogy hiszek a statisztikáknak. Eszerint a világátlag jelenleg 2,2. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy miközben 1 emberre kb. 1,8 hektárnyi föld jutna, jelenleg 2,2 hektárt használ élete során - azaz egyszerűsítve ez nettó kiszipolyozás. 

Amint továbbjutottam azon a sokkon, hogy az USA ökológiai lábnyoma 9,7 (tessék ???), akkor elkezdhettem azon gondolkozni , hogy a saját lábnyomommal mit is kezdjek.

Hiszen magad uram, ha szolgád nincsen…

Sorra vettem tehát, hogy mekkora a túlfogyasztásom. Rövid töprengés után arra jutottam, hogy legjobb lenne egy kis patak melletti barlangba költözni és füvet rágni. Viszont ez nem bizonyul hosszútávon fenntartható életformának, így alaposabb tervezésre volt szükség.

Elkezdtem tehát bújni az internetet. Rengeteg csodálatra méltó ember blogjára bukkantam, akik a legkreatívabb módokon újrahasznosítanak mindent, vagy szinte 0-ra csökkentették a hulladéktermelésüket.

Viszont ezekből a blogokból azt is megtudhatjuk, hogy ha profik akarunk lenni a témában, akkor ez majdnem egy teljes állást jelent tervezés és megvalósítás szintjén.

Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor sajnos be kell vallanom, hogy szeretem a modern technika vívmányait, a higiéniát és bizony a kényelmet is:) Igazán nem szeretnék beállni abba a sorba, amelyik pusztulásra ítéli a bolygót (vagy kihalásra az emberiséget), de sajnos be kellett látnom, hogy van egy határ, aminél lejjebb nem adok. Szóval lent, abszolút szubjektív alapon sorra vettem, mik is azok az apró változtatások, amikkel többet tehetek a bolygónkért (emberi méltóságom megőrzése mellet:)).

Nézzük először is, milyen elemekből áll össze az ökológiai lábnyomom:

  1. Lakhatás
  2. Étkezés
  3. Közlekedés
  4. Beszerzés, vásárlás
  5. Hulladék

Amiken tudok változtatni:

Vízfogyasztás: kevesebb kádban fürdés, a WC tartályon a STOP gomb gyakoribb használata és persze a mosogatógépet csak akkor indítom el, ha megtelt;)

Étkezés: kevesebb hús és hal, meg tejtermék, több zöldség- persze biogazdálkodásból, vagy legalább olyan zöldségek és gyümölcsök, amik a közelemben teremnek. Főzés: minden tiszteletem azoknak, akik még néhanapján sem rendelnek pizzát egy fáradt nap után, de sajnos én nem tartozom közéjük… viszont a házikosztnál jobb nincs! Elvileg -21 étkezéssel számítva/hét-, ha legalább 18 alkalommal itthon készített ételt eszem, akkor már egy nagy lépéssel előrébb vagyok (és akár 3 pizzát is ehetek hetente:D)

Beszerzés, vásárlás: kezdjük apró lépésekkel - nem veszek több szatyrot! Van egy halom vászontáskám, a kisebb bevásárlást bele tudom pakolni, egész kicsire össze tudom zsugorítani, így befér a táskámba a sok kacat mellé:) A nagyobb vásárlásokhoz már évek óta összehajtható dobozokat használok, egyszerűbb is, mint a sok kis neylonszatyor, pipa. A háztartási gépek kiválasztásánál, ha a pénztárcám engedi, odafigyelek, hogy minél jobb energiabesorolású termékeket vegyek- porszívóból mondjuk már megoldotta helyettem az Uniós szabályozás:)

Hulladék: talán ez a legismertebb terület mindenki számára. Szuper, hogy szelektíven gyűjthetjük a hulladékot és bízunk az újra hasznosításukban is ? Azonban a szemetesben landoló hulladék néha ijesztő méreteket ölt. Amit első körben be tudok fogadni: a fél literes, útközben megvásárolt üdítők helyett kulacsban (már nagyon igényes kivitelben is kaphatók) viszek itthonról magammal innivalót. 

Szerencsére nálunk idén elindítottak egy önkormányzati pályázatot, amivel a társasház beszerzett egy szuper komposztálót. Mivel ugye mostantól sokat főzök itthon és rengeteg zöldséget eszem, ezek héját tudom komposztálni, pipa.

Kakukktojás: a közlekedés: most regélhetnék arról, hogy milyen klassz biciklivel járni (mert tényleg az), de tudom, hogy ezt csak azért tehetem meg, mert a munkahelyemen nem kell reggel 8-kor kiskosztümben megjelennem úgy, hogy ez előtt 2 gyereket elvittem oviba, vagy suliba. Szóval maximálisan megértem, hogy az autó használata szükséges. Plusz az évente legalább egyszeri utazásról sem szeretnék lemondani, ha van lehetőségem elrepülni valahova, akkor meg pláne nem. Tudom, gyarlóság, de ez egy szubjektív lista.
+1: de mi van azokkal a dolgokkal, amikről nem szeretnék lemondani?

  1. Higiénia: legyen szó akár a környezetemről, akár saját magamról, van egy határ a tisztasági ügyekkel kapcsolatban. Az interneten számtalan lehetőség találtam, amivel környezetbarát módon tudjuk magunkat tisztán tartani, de őszintén… ezek egy része vagy nagyon időigényes, vagy egyszerűen gusztustalan :D
    Ezért, amit tehetek az, hogy olyan termékeket választok, amelyek természetes összetevőkből készültek.  (Amennyiben a hivatalos EU-s jelzést megtalálod a csomagolásán, már biztos lehetsz benne, hogy kevésbé környezetkárosító hatású, mint jelzés nélküli társai. Az Uniós szabályozás szerencsére ebben a tekintetben nagyon szigorú, csak az a gyártó használhatja a Bio, vagy organikus plecsniket, akik bizonyíthatóan organikus gazdálkodásokból származó termékeket gyártanak. Ugyan ez a helyzet a lebomló csomagolással is.) 
  2. Egészség: a gyógyszergyártás bizony nem túl kíméletes ipar a bolygónk megóvását tekintve. Szóval, amit tehetek az, hogy nem leszek beteg. A prevenció amúgy is sokkal hasznosabbnak bizonyul a tüneti kezelésnél. Ehhez persze elengedhetetlen a rendszeres sport (legalább heti három alkalommal legalább 1 órán át fokozott fizikai megterhelés) és a helyes táplálkozás… meg persze az ásványi anyagok és vitaminok - de hát ezért (is) vannak a superfood-ok :)

Szóval szépen összeállt a kör: ahhoz, hogy egészséges, a bolygónk megóvását is elősegítő életvitelt folytassunk, és csökkenthessük az ökológiai lábnyomunkat, nekünk, magunknak is egészségesnek kell maradnunk. Ezt elérhetjük helyes táplálkozással, sportolással, kevés, az egészségünkre ártalmas vegyszer használatával és persze sok-sok apró változással. És egyszer talán a sok apró változtatás hozzásegít egy élhetőbb bolygó fenntartásához is.

"
10 useful tricks to help you clean up
Most már tagadhatatlanul itt van az ősz a nyakunkon: szüreti fesztiválok, sokszínű erdők, melengető őszi napsütés… és persze nagytakarítás....
Environmentally, simply read the signs!
Évek óta áramlik felénk a sok információ arra vonatkozóan, hogy a bolygónk védelme érdekében sokkal környezetbarátabb életmódot kell folytatnunk. - Zö...
Leave a comment
Note: HTML is not translated!