Nyílnak a krókuszok, hamarosan megérkezik az igazi kirándulóidő! Nagy természetjárók vagyunk, télen is tettünk rövidebb kirándulásokat a gyerekekkel vagy nélkülük, csak felnőtt társaságban is. Tavasztól őszig azonban a kirándulásaink néhány órásról hosszabbra nyúlnak. Kisgyerekkel még fontosabb, hogy a hátizsákba bekerüljön minden, amire a túrák során szükségünk lehet. Az alapvető, hogy az útjaink során sehol nem hagyunk hátra semmilyen hulladékot. Megosztom veletek, hogy mi mit és miben viszünk!

Kulacs: van pl. Elephant Box-tól, ez a legnagyobb kedvencem. Emellett van egy félliteres csatos üvegünk is, amit a kirándulásokon egy régi bringás kulacs neoprén tokjába szoktam tenni, éppen illik rá, és megvédi az ütődésektől. A gyerekeim 3 év felettiek, kiválóan tudnak inni mindkét fajtából. Mindenkinek van saját vizes kulacsa, de szoktunk vinni egy literes pótkulacsot is, vízzel megtöltve.

Szendvicsek: a szendvicseink házi készítésűek. Mivel a sajtot, a vajat termelőtől vesszük saját edénybe kérve, a felvágottat pedig itthon készítem, nincsen csomagolási hulladékunk. A felvágott alapanyagát képező hússal sincsen, amíg hentesnél vettem, addig is saját edénybe mérettem, de most már gazdától tudom venni a húst is. A szendvicsekbe kerülő zöldségeket olyan helyen választom ki, ahol nem csomagolják be egyesével (pl. a kígyóuborka sok helyen egyenként fóliázva van, te jó ég!!!), boltban az organikus pamut hálós zsákokba teszem, piacon a kosaramba öntöm. A mustár üveges, de azért van még min kalapálni: majonézt még mindig flakonosat veszek, szégyen ide, vagy oda, még nem találtam olyan üvegeset, ami ízlett volna nekünk. Elkészíteni sem nehéz, kiskorunkban a húgom keverte minden ünnepi alkalomra. A fő ok, amiért nem magam készítem, az a szalmonella-parám, amit nagyon igyekszem legyőzni a tojások alapos megmosásával és fertőtlenítésével, a gyerekeknek mégsem merek nyers tojás összetevővel ételt készíteni.

A szendvicseket vízhatlan belső réteggel ellátott szendvicscsomagolóba, viaszos kendőbe vagy egyszerű textilszalvétába csomagolom, attól függően, hogy mi került a kenyérszeletek közé. Így a szendvicsek nem esnek szét. A sütik, rágcsák dobozokba kerülnek. A strapabíró és szép Elephant Box uzsonnás dobozok a kedvenceim, de régebbről maradt műanyag uzsonnás dobozunk is, amíg bírják, ezeket sem dobom ki, inkább vigyázunk rájuk, hogy sokáig használhatók maradjanak.

Nassolnivalónak gyümölcsöt (almát, körtét), zöldséget (sárgarépát, karalábét) és házi készítésű, sokmagvas energiaszeletet szoktunk vinni. 

A gyerekeknek mindig viszek váltózoknit és pólót, és mindenkinek van esőkabátja, pótpólója is. A textilzsepiknek teszek el egy cipzáros PUL tasakot, a kihasználtat abba rakom út közben. A férjem papírzsepit visz, a nagyobb kiszerelésűből veszek ki számára úti mennyiséget. Gyerekes kiránduláson mindig van nálunk egy kis adag Naty lebomló törlőkendő. Tiszta kézzel nyugodtan ki lehet venni a nagyobb kiszerelésűből néhány lapkát, egy jól záródó edényben nem szárad ki az úton. 

A saját hulladékunkat, ha esetleg van (nem jellemző), kis szatyorba gyűjtöm, és szoktam vinni egy nagyobb nejlonzsákot is, amibe az útközben talált szemetet teszem. 

Sok szép kirándulást kívánok nektek is!

Dóra

Greening household
Dora looks back to the beginning, how and why she went to a greener household and life and where she is now....
Packaging-free delicacies
Dóra tells us her super muesli recipe....
Dóra
Pest mellett nőttem fel, de most már egy 1200 lelkes Veszprém megyei településen vagyok otthon. Könyvtáros vagyok,, két kislány és egy kisfiú édesanyja.
read more ⟶
Leave a comment
Note: HTML is not translated!
You might also like