Véget ért a műanyagmentes július kampány, amely egy hónapon át izgalmas kihívást, a műanyagmentes élet tesztüzemét kínálta. A kampány elsősorban az egyszer használatos műanyagok elkerülésére buzdított, és ha te a hulladékminimalizálás útjának elején jársz, bizony, ez is erőfeszítéseket kíván. Ha rutinos egyszer használatos műanyagkerülő vagy, tervezned akkor is kell, hogy tartsd a célt. A kampány idén már Magyarországon is gyakran felbukkant a médiában, országos rádió szentelt neki napi perceket, sok kapcsolódó esemény segítette a kihívást vállalóknak az elhatározás megvalósítását.

Minden apró tett jelentőséggel, bír, tehát ha csak egyetlen hónapig használsz kevesebb egyszer használatos műanyagot, annak is súlya van a nagy egészben. Azonban én azért használtam fentebb a tesztüzem szót, mert azt gondolom, a műanyagmentes július valódi értelme abban rejlik, hogy egy hónapig rengeteg támogatást megad ahhoz, hogy kipróbáld, melyek azok az (elsősorban egyszer használatos) műanyagok, amelyeket a későbbiekben is ki tudsz váltani mással, vagy esetleg amely rövid élettartamú tárgyak használatát el tudod hagyni, illetve, hogy milyen csomagolási hulladék bekerülésétől tudod megkímélni a háztartásodat hosszú távon. Egy hónapig fokozott figyelmet kap tőled is a téma és sok tippet, megoldási javaslatot kaphatsz. Egy hónap elég ahhoz, hogy egy új szokás rutinná váljon, ha nap, mint nap figyelsz a régi megváltoztatására. Ez azt jelenti, hogy nem okoz már gondot, külön tervezést és szervezést. Például, ha minden nap, indulás előtt a táskádba tetted a friss vízzel feltöltött kulacsodat, ahelyett, hogy a korábbi szokás szerint vettél volna egy fél literes ásványvizet a boltban, mostanra gondolkodás nélkül teszed ezt.Ha belevágtál, most se hagyd abba! Tekints vissza az egész hónapra, gondold át, mi volt a legkönnyebb? Azokat, amelyek a legkisebb erőfeszítést kívánták tőled, már meg is nyerted! Ezekkel kis munkával nagyot tehetsz a környezetedért. Melyek azok, amelyeken még egy kicsit dolgozni kell, jobban meg kell tervezni vagy szervezni a megvalósításukat? Ezekkel érdemes most foglalkozni, akár több megoldási utat vagy ha azon múlik, többféle eszközt kipróbálni ahhoz, hogy célt érj. Azokat viszont, amelyek folyamatos kudarcot jelentettek a hónap során, egyelőre engedd el. Koncentrálj azokra, amelyek sikeresen beépíthetők. A sikerek nélkülözhetetlenek, ezek fognak lelkesíteni, előre hajtani a továbbiakban. A nehezebben megvalósítható változtatásoknak pedig eljön majd az ideje, amikor valamilyen körülmény megváltozása miatt már nem lesznek számodra nehezen megvalósíthatók. Érdemes jövőre újra tesztelni magad a műanyagmentes júliusban!

Homemade Butter Biscuits Recipe
Palm oil free, packaging free basic biscuits recipe...
Go back to school greener!
Nem minden gyerek lelkes, ha arról van szó, hogy az iskolaszerek ne divatosak, hanem kevésbé környezetterhelők legyenek. Van néhány ötletem, hogyan le...
Dóra
Pest mellett nőttem fel, de most már egy 1200 lelkes Veszprém megyei településen vagyok otthon. Könyvtáros vagyok,, két kislány és egy kisfiú édesanyja.
read more ⟶
Leave a comment
Note: HTML is not translated!
You might also like