Itt a tanév vége, ma sok ezer boldog diák röppen ki az iskolából úgy, hogy felé se nézzen az intézménynek több,  mint két hónapig. Kezdődhet a gondtalan nyár! A legtöbb szülőnek azonban nincs lehetősége arra, hogy az egész nyári szünetet a gyerekével töltse. Ha már nyugdíjasok a nagyik, akkor a segítségükkel, illetve táborokkal egész jól ki lehet bekkelni a nyarat. 

Otthon odafigyelünk a hulladékminimalizálásra, arra, hogy a szokásaink minél kevesebb terhet rójanak a környezetre, elsősorban éppen azért, hogy szemünk fénye ugyanúgy rendelkezhessen majd élettérrel, ha felnő, ahogy mi. Hogy neki se kelljen ivóvízhiányt, éhezést megélnie azért, mert a szülei generációja (mi) nem igyekeztek megfékezni a klímaváltozás negatív hatásait, mert tovább mérgezték a környezetet mikroműanyagokkal, növényvédőszerekkel, műtrágyákkal, gyógyszerekkel és egyéb vegyszerekkel. Igen ám, de nem biztos, hogy a nagyi partner ebben. Összeveszni nem érdemes, inkább az nyithatja meg az együttműködés útját, ha úgy beszélgettek a témáról, hogy lehetősége legyen a nagyszülőnek is megismerni az okokat és a célt, illetve megérezni azt, hogy a mi generációnk sokat tanulhat az övéktől, ha elmesélik, mit, hogy oldottak meg gyerekkorukban. 

A tábor még nehezebb ügy. H a környezetvédelmi szempontok is fontosak, alaposan meg kell nézni, milyen táborba kerül a gyerek. Tavaly a barátnőmék kislánya olyan táborban volt, ahol az első napon a gyerekek sokszor használható, fém kulacsot kaptak ajándékba, és arra biztatták őket, hogy azt töltsék fel, ha szomjasak. Ezzel sajnos az erőfeszítés véget is ért, az étkezésekhez minden alkalommal előre fóliázott kis szettet kaptak, ami 3 egyszer használatos, műanyag evőeszközből és egy szalvétából állt. Juj! Bízom benne, hogy továbbra is inkább az a jellemző, hogy olyan helyen zajlik a gyerekek étkeztetése a táborokban, ahol sokszor használatos, elmosandó evőeszközök, tányérok és poharak vannak. Az ilyesmire érdemes lehet rákérdezni, amikor tábort választunk. 

Vajon mit tehetünk még, amikor a gyerekünk táborozik, napközis iskolai foglalkozásokon vesz részt, vagy más szülőkkel váltva vigyázunk egy csapat gyerekre vagy csinálunk programot? Szinte ugyanazt, amit az iskolai időszakban is! Alap, hogy legyen minden porontynak saját kulacsa, és, hogy megtanulják, hogy minden nap végén ki kell venni a hátizsákból és elmosni, de legalább kinyitni, ha a mosogatás reggelre marad. A saját uzsonnás doboz is az alapvető felszerelés része, esetleg kiegészítve 1-2 újraszalvétával és egy textilszalvétával, ha több szendvicsre van szükség. Ha strandbüfében terveznek ebédelni, nagyon hasznos lehet egy kis evőeszközkészlet mosható tokkal, amelybe vissza lehet tenni a készletet étkezés után. A strandos programokhoz a hátizsákba bele szoktam tenni egy vízhatlan táskát, nekünk a mosipelusos időszakból maradt új funkcióban, a pelusos zsákokat használjuk erre a célra, így nem kell minden nap egy vékony nejlon. Van olyan gyerekem, aki nem szimpatizál a textilzsepivel, de így sem veszek kis kiszerelésű, 10x10-es csomagolású zsebkendőket, maradok a 100 db-osnál és itthon adagolom ki kisebb tartóba, amit a táskájába tesz. (Akár egy kis érzékenyítést is bele lehet csempészni az életbe, ha a Szuno zsepitartói közül kerül ki az, amelyik használatban lesz!) 

Ha van lehetőség megismerni a tervezett programokat és a tábor vagy napközi napirendjét, sok hulladék keletkezése megelőzhető. Nagyon büszke voltam a lányomra, amikor az iskolai kiránduláshoz kapott instrukcióban a vinnivalók listáját böngészte, és ahhoz a ponthoz ért, hogy „zacsi a szemétnek”, mert amikor felolvasta, így szólt: az nekem nem kell. Nincs szemetem!

Legyen sok örömötök a nyárban a lehető legkevesebb hulladékkal!

Dóra

Natural sun protection
...
Home-made Patty
Home-made Patty...
Dóra
Pest mellett nőttem fel, de most már egy 1200 lelkes Veszprém megyei településen vagyok otthon. Könyvtáros vagyok,, két kislány és egy kisfiú édesanyja.
read more ⟶
Leave a comment
Note: HTML is not translated!
You might also like