Az én családomban mindenkinek fontos a környezetvédelem. Ugyanakkor mindenkinek megvan a maga útja, amelyen ennek érdekében jár. Mindegyikünknek vannak olyan szokásai, amelyre rá lehet mondani, hogy milyen zöldek vagyunk mi, amikor ezt, ezt és emezt is lehetne sokkal jobban csinálni. Jobban, másképpen, zéróbban, zöldebben. Lehetne. Hiszek abban, hogy mindannyian hatással vagyunk a környezetünkben élő emberekre, sőt azokra is, akikkel akár csak percekre összefutunk. Másokat megváltoztatni nem akarok, én sem szeretném, ha mások akarnának engem megváltoztatni. Azonban a szelíd, határozott jó példa képes elindítani a környezetünkben élőket azon az úton, amelyen járva maguk változtathatnak a szokásaikon. Amikor sok erőfeszítést teszek, hogy megváltoztassam egy szokásomat, és közben lépten-nyomon olyan élményeim vannak, hogy azok, akikkel találkozom, nem tesznek semmit, sőt, míg én az utcán, az utak mentén szemetet szedek, vannak, akik eldobálják, míg én saját szütyőbe mérem a zöldséget, vannak, akik a karfiolnak is tépnek… Ilyenkor könnyen elönti az agyam a köd, hogy semmi értelme az egésznek, én egyedül küzdök, hülyének néznek. Zöldre festéssel egyes cégek meglovagolják, hogy a környezetvédelem divatos, és ettől sokaknak ellenszenves a környezettudatosság, és ez az ellenszenv azokon is lecsapódik, akik meggyőződésből cselekednek és nem azért, mert ez trendi. Amikor ilyen benyomások érnek, nagy segítség nekem meghallani és megérteni a környezetemben élőket, a családomat, a barátaimat,hogy hogyan tesznek ők a környezetvédelemért, jó meglátni újra az ő útjukat. Hiszen tudom, hogy ugyanúgy fontos számukra ez az ügy, mint nekem. Ismerem őket, könnyebb őket megértenem, mint azokat, akiket nem ismerek, csak látok egy pillanatot az életükből, pont azt, amikor letépik a zacskót vagy eldobják a csikket. Pedig családon belül is milyen sokban különbözünk! Nekem nem kunszt lemondani a repülésről, mert nem szeretem, és mert nem vonzanak a távoli tájak. A tesómnak nem nagy nehézség a tömegközlekedést választani a napi közlekedésben, mert Budapesten működik a tömegközlekedés, itt, vidéken inkább kalandos, mint hatékony. Nem lehet általános mércével mérni. Nem hiszem, hogy mindenkinek mindenről le kéne mondani, vagy mindenki büszke lehet arra, hogy mi mindent nem tesz, amikor az egyikünknek erről, a másiknak meg pont valami másról könnyű (vagy nehéz) lemondani. Másokhoz mérve értelmezhetetlen a változás. Az egyik nyári előadáson merült fel a kérdés, hogy lehet-e, és ha igen, mennyit lehet spórolni a környezettudatos háztartásvezetésen. Persze, hogy lehet! Azt, hogy mennyit, azt azonban hogyan mondjam el? Attól függ, milyen szokásokkal indulunk. Teljesen egyéni. Az is benne van a pakliban, hogy éppen az ellenkezője történik és emelkednek a költségeink.
Jó néha felfrissíteni a tudásunkat a egymásból környezettudatosság terén (is). Hogy mit és miért tesz a másik úgy, ahogy teszi. Megérteni egymást és elfogadni. És ha ez családon vagy a baráti körön belül megy, akkor menni fog az is, hogy szelíden, eltökélten működjünk az ismeretlenek között, amikor képviseljük az életmódunkat, a példával tanítunk, nem demonstrálunk. Lehet, hogy én számszerűen több változást tudok felmutatni, mint a tesóm, de volt, ami számára egyszerűen természetes volt (pl., hogy ne halmozzunk fel kacatokat) és volt, amit tőle tanultam meg. Mindenkitől lehet tanulni. És ha nyitottak vagyunk arra, hogy megértsük, mi mozgatja a másikat, ő is nyitottabb lesz arra, hogy elfogadja, sőt, esetleg befogadja valamelyik szokásunkat. Ne legyen zöldek kontra mindenki más. Az legyen, hogy mi mind vagyunk a Föld nevű bolygó csapata. És közös a célunk.
Boldog új évet kívánok!
Dóra
