Közeledik az iskolakezdés, benne vagyunk az iskolaszerek beszerzésében. Idén egy negyedikest és egy elsőst indítok szeptember elsején (másodikán). A gyerekekkel gyakran téma itthon a környezetvédelem, ezért számukra nem szokatlan, hogy ez az iskolai eszközökkel kapcsolatban is szempont, partnerek a zöldítésben. Ugyanakkor, ahogy a legtöbb gyerek, ők sem szeretnek kilógni a sorból. Számomra a környezetvédelem és a gyerekeim komfortérzete az iskolában egyformán fontos. Nem kényszerítek rájuk semmit, inkább igyekszem megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyekkel mindkét cél tejesül.

Az újrahasznosított papírból készült füzetek nem olyan vakító fehérek, mint az új anyagból készült társaik, de ez lehet akár előnyük is. Elsős vonalazásút csak a Humusz Szövetségtől tudok beszerezni, énekfüzetet pedig egyelőre sehol, de ha a füzetek nagy része újrahasznosított, az már egy kis siker. Az eszközökben, mint amilyen a vonalzó, az olló és a radír, a csomagolásmenteset részesítettük előnyben. Papírboltban mindegyikből találtunk fólia nélküli termékeket, bár a vonalzót külön kellett kérni. Az eladóhölgy azt mondta, ritkán szereznek be ilyet, mert összekaristolódik. Igen, ahogy használat közben, már az első napokban összekaristolódik, tehát ez megint egy olyan érv a csomagolás mellett, amely a jobb eladhatóságot célozza és nem vásárlói érdek. Hegyezőből jó minőségű, fából készült darabot választottunk, igaz, nem tartályos, de a tartály pótolható egy a tulajdonosnak tetsző, könnyen nyitható, de jól záródó dobozkával, hogy tanóra közben is megoldható maradjon a faragás. Ceruzában kifejezetten az FSC minősítésű, önálló darabokat és csomagokat kerestük, ezek színes burkolat nélkül, natúr kivitelben szoktak a polcokra kerülni és a legtöbb papírboltban megtalálhatóak. Darabos kiszerelésű FSC minősített grafitot nehezebben, de találtam, viszont színes ceruzát darabonként nem. (Nálunk zöld, kék és piros kell külön is.) A mi sulinkban a tanító nénik kérnek A/4-es mappákat a rajz- és feladatlapoknak néhány tantárgyhoz. Újrahasznosított papírból készülő, gumi nélküli iratgyűjtőt választottunk, az elejét a gyerekek igénye és ötletei szerint dekoráljuk. Tavaly mandalák és hercegnők kerültek rá, de lehet montázzsal, újságkivágással is díszíteni, egyedivé tenni, akár közösen, akár az igényeik szerint iskolakezdési ajándékként.

Elsősöm új iskolatáskát kapott, én ezzel úgy vagyok, ahogy a cipővel: szeretem, ha a gyerekem az első tulajdonos, viszont ésszerű mértékben vigyázunk rá, hogy továbbadhassuk. A nagynak a korábbi megállapodás szerint egy táskája van egész alsóban, mivel jó minőségű, tartós darabot választott és valóban vigyázott rá, kiválóan megfelel ebben a 4. évben is. A nagyobb az ovis tornazsákját vitte tovább az iskolába is, de idén mindkét lány új tornazsákot kapott, a most divatos, praktikus duplapántosat, de poliészter helyett tartós, természetes anyagút választottunk. Babzsákot szuper könnyen lehet készíteni házilag, a gyerek igényének megfelelő mintával anyagmaradékból, rozzant vászon ruhából, ingből. A titka összesen annyi, hogy az anyag legyen ép és erős, illetve, hogy duplán kell megvarrni, akkor a nagy strapában sem szakad ki. Uzsonnás dobozunk szintén maradt az oviból, sőt, még azelőttről, amikor még ketten jártuk a hegyeket-völgyeket a férjemmel. Ezek műanyag klick-boxok, viszont elég ritkán kerülnek használatba az iskolában, az iskolai uzsonna csomagolásához inkább újraszalvétát használok. A tönkremenő klick boxokat rozsdamentessel pótolom, mert sokkal könnyebb tisztán tartani és az élettartamuk is jóval hosszabb. Elkallódás ellen ezeket felcímkéztem, a címkéken olvasható név és elérhetőség, ahogy a gyerekek kulacsán is, amely szintén jól tisztítható, rozsdamentes palack. Nálunk kérnek rajz-technika dobozt az alsóban, ahogy a nagynál, most a húgánál is cipősdobozból készül ez a tároló. Régi csomagolópapírral, színes papírral vagy maradék textillel bevonva csinos, egyedi doboz készíthető. 

Bár az iskolák, sőt azokon belül az egyes tanítók, tanárok is eltérő iskolaszereket kérhetnek, az is különböző, hogy a gyerekünk mennyire rugalmas a zöldítésben ezen a téren. Ha együtt vásárolunk és kínálunk zöldebb alternatívát, ha az egyszerűbb, környezetbarátabb tárgyakat befogadhatóvá tesszük a gyereknek tetsző, vicces vagy éppen menő mintákkal, hatékonyan tudjuk csökkenteni a rövid élettartamú műanyag tárgyak, a csomagolási hulladék és az új papír vásárlását akkor is, ha a gyerekünk eleinte kevésbé lelkes a zöldítésre. 

Stresszmentes iskolaszer-beszerzést kívánok! 

Dóra

A műanyagmentes július tapasztalatai
Egy hónapig elkerültük az egyszer használatos műanyagokat, most hogyan tovább? ...
Iskolai tízórai – csomagold tartósba!
Uzsonnacsomagolás tartós anyagokba úgy, hogy a szendvics gusztusos és ép maradjon, az iskolai könyvek és füzetek pedig ne szenvedjen kárt!...
Dóra
Budapesten születtem, de már 10 éve egy Veszprém megyei kis településen élek. Férjemmel 3 kisgyereket nevelünk és igyekszünk megvalósítani azt, hogy a háztartásunk minél kisebb környezetterheléssel működjön.
tovább ⟶
Írj hozzászólást
Megjegyzés: A HTML kódok nem engedélyezettek!
Talán ez is tetszhet
Zöldmami 2017 december 29

Új év, fogadalmak nélkül!

A karácsony végével elmúlik az év is, ez mindig egy kicsit elcsendesít, elgondolkodtat… Milyen is volt az elmúlt évem? Sikerült-e mindent teljesítenem, amit az év elején terveztem és szerettem volna? És itt nem csak a pályafutásra, a szerelmi életemre, ha hanem az egészségemre és a szellemi fejlődés...
megtekintve 1096 tovább ⟶