A fürdőszobában tartok egy zsákot, abba gyűjtöm az ott keletkező szelektív hulladékot, mielőtt a nagyobb gyűjtőbe borítom. Átnéztem külön ezt is, hogy lássam, milyen hulladék származik a fürdőszobából az újrahasznosítható hulladékok közül, és körülnéztem a polcokon, mi egyebet használunk a tisztálkodáshoz és testápoláshoz. 

A tusfürdős flakonokat elnézve el is szégyelltem magam, hiszen tavalyelőtt egyszer már átálltunk a szappanra, csak aztán valahogy mégis visszajutott a háztartásba a tusfürdő, azzal a csodálatos narancsos illatával (na, meg a levendulással…), és mire feleszméltem, már három flakon állt a tartóban. Most gyorsan be is szereztem néhány szappant, amelyek papírcsomagolásban kellették magukat, a tusfürdőktől eltérő, de nem kevésbé kellemes illattal és azzal a kis szívemhez szóló plusszal, hogy pálmaolaj-mentesek. Nem csalódtam bennük, bár a kecsketejes szappan felpuhul és „macsás” lesz, de a bőröm és a lelkem is szerette, tehát marad. Hozzáteszem, a szappankészítés nem nagy varázslat, néhány éve részt vettem egy tanfolyamon, ahol én is megtanultam, egy darabig csináltam is. Nálam azonban sok egyébnél hátrébb szorul a fontossági sorban, hogy saját készítésű szappanom legyen, hiszen számtalan helyen beszerezhető, lám, néhol még a pálmaolaj-mentes változat is. Igaz, a kézműves készítőtől származó szappan nyilván drágább, mint a saját készítésű. 

Fürdősót még a szappannál is egyszerűbb készíteni, az alap általában só, szódabikarbóna és illóolaj keveréke, de számtalan receptet találni az interneten. Ha egy izgalmasabb receptet találok, mindenképpen utánanézek az új összetevőnek, hogy miért kéne beletennem és mi a hatása. (A neten sok megkérdőjelezhető tanács is olvasható.) Láttam már üvegedénybe csomagolt fürdősót boltban is, aki nem akar vacakolni az elkészítéssel, de szeretné lecserélni a műanyag tégelyt, vagy a kis egyadagos tasakokat, annak talán érdemes utánajárni.

A drogériai bőrradír vásárlásával akkor hagytam fel, amikor szembesültem vele, hogy sokban közülük apró műanyag golyócskák biztosítják a dörzsölő hatást. Azóta mézet, olíva olajat és durvább szemű sót keverek össze közvetlenül a felhasználás előtt és azzal radírozom le az arcomat. Nem vagyok kozmetikus, nem merem javasolni, hogy használja mindenki bátran, de nekem bevált. 

Fogkefék terén választhatjuk a bambusz nyélű eszközöket. Itt a közelben él egy olyan füvesasszony, aki készít házi fogpasztát, a tégelyt pedig visszaváltja, ami az álmok netovábbja a hulladék minimalizálásában. A fogselymes dobozkát lecseréltem a Georganics üvegesére, és nagyon elégedett vagyok ezzel a cserével. Egy fogselymes üvegfiolát a táskámban is tartok, jó szolgálatot tesz és nagyon csinos kis holmi ráadásul! 

A borotválkozáshoz szükséges eszközök és szerek közül a mi fürdőnkben már évek óta csak a borotva maradt. A férjem számára egy szuper borotvaszappant találtam, amivel ő is teljesen elégedett, három éve ugyanonnan, Benke Erikától szerezzük be számára. After shave-nek egy alkoholos keveréket használ, az üvegcséjét, ha kiürül, újra meg tudjuk tölteni. Sajnos a borotváinkat eddig nem mertük lecserélni a nagyapáinktól ismert fémre, amiben a pengét kell cserélni, ha elkopik. Előbb-utóbb talán meglépjük ezt is, hogy egyetlen műanyag borotva se kerüljön a szemetesünkbe. 

Sok egyéb van még a fürdőszobában, amiről érdemes beszélni, de ezúttal ennyi fért bele. Legközelebb a többi fürdőszobai holmiról írok, sőt, a hulladékcsökkentés terén tett vadabb próbálkozásaimról, illetve azokról a lehetőségekről, amiket én még nem mertem kipróbálni.



A nagy hulladékcsökkentési célkitűzés - a második lépés
Dóra apró, de magabiztos léptekkel halad előre a hulladékcsökkentési célkitűzésben. A második hónap tapasztalatait most összegyűjtötte, hogy te is ihl...
A nagy hulladékcsökkentési célkitűzés- három és feledik lépés
Fürdőszoba- kihívás: egyre közelebb a zéró hulladék fürdőszobához. Dóra további kalandjai a zéró hulladék otthon megvalósításában. Az igazi kihívást ú...
Dóra
Budapesten születtem, de már 10 éve egy Veszprém megyei kis településen élek. Férjemmel 3 kisgyereket nevelünk és igyekszünk megvalósítani azt, hogy a háztartásunk minél kisebb környezetterheléssel működjön.
tovább ⟶
Írj hozzászólást
Megjegyzés: A HTML kódok nem engedélyezettek!
Talán ez is tetszhet
Zöldmami 2018 mjus 01

A Zero Waste nagyasszonya, Bea Johnson

Ma szeretnénk nektek bemutatni egy számunka nagyon inspiráló hölgyet, Bea Johnsont, aki május 4-én ismét Magyarországra látogat. A kétgyermekes, francia származású családanya mostanra a Zero Waste, vagyis nulla hulladék legismertebb szakértőjévé, kvázi grurujává vált....
megtekintve 2086 tovább ⟶