Néhány napja részt vettem a helyi gyereknapi rendezvényen, amely barátságos, kicsi esemény volt, mégis maradt utána szemét. Persze, csodálatos lenne, ha nem is termelődne, hiszen nem mi voltunk az egyetlen család, akik vittünk magunkkal újraszalvétát és kulacsot, sőt, 
a nálam is felkészültebb anyuka tartós poharat is hozott magával a gyerekeinek, mert számított rá, hogy lehet szörpöt kapni a büfében. Ha viszont termelődik szemét, akkor alapvető kell, hogy legyen, hogy a megfelelő helyre kerül: a szelektív edények valamelyikébe, vagy a kommunális gyűjtőbe. A gyerek egy ilyen élménydús napon lehet, hogy akkor is megfeledkezik magáról egy kicsit, ha amúgy otthon gondot fordítanak a hulladék kezelésére: az én kisfiam is elhagyta a büfében szerezett nassolnivaló csomagolását, de a közelben voltam, megmutattam neki, hol van a kuka és kidobtuk a kóbor szemetünket. Hazafelé menet a nagylányok a barátnőjükkel maguktól elkezdték összeszedni az elhagyott lufimaradványokat, csoki és cukorkapapírokat, amelyek egyértelműen aznap potyogtak oda.
Nem hiszem, hogy elvárható, hogy ne keletkezzen semmilyen szemetünk, amikor családi- vagy gyerekrendezvényen veszünk részt, vagy, hogy a gyerekek tökéletesen kezeljék a hulladékot egy rendezvényen. Vannak praktikák, amelyekkel csökkenthetjük az ilyenkor keletkező hulladékunk mennyiségét, de nem biztos, hogy építően hat a gyerekre, ha folyamatosan azzal terhelődnek, hogy a zéró a cél. Azért, mert a mi családunk törekszik a hulladékcsökkentésre és általában arra, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk, a gyerekeimnek alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy bizonyos típusú termékeket nem veszünk meg. Nem vagyok benne biztos, hogy jól csinálom, de vannak alkalmak, amikor kivételt teszünk. Bízom abban, hogy sikerül átadnom nekik, hogy azzal, hogy a hétköznapokon nem veszünk egyesével csomagolt nasikat, de azért nem kullogunk haza éhesen vagy szomjasan egy rendezvényről, ha otthon felejtettük a saját poharat és tányért, illetve nem mondjuk a bűvésznek sértetten, hogy mi nem fogyasztunk egyesével csomagolt édességeket, még nem leszünk nemtörődöm gazemberek. Érvényes fordítva is: ha megengedjük magunknak egy eseményen, hogy csomagolt nasit együnk, attól még a hétköznapjainkban elvárhatjuk magunktól, hogy ne ilyenekre alapozzuk a táplálkozásunkat.
Amíg a gyerekek egészen picik, az anyával szimbiózisban létező időszakban, addig könnyebb a zöldmamiság, hiszen mindent én döntök el és én veszek, a babámnak nincs kifogása, ha nem hercegnős a pohár, ha nem menő a hátizsák. Néhány barátnőmnek már vannak kamaszgyerekei, és ahogy látom, a kamaszoknál felesleges ráfeszülni a környezetvédelemre. Anyuka barátnőim ugyanúgy teszik a dolgukat, mint amikor a gyerekeik kisebbek voltak, előkészülnek, terveznek, kerülik a csomagolási hulladékot, előnyben részesítik a helyit, de a gyerekeik döntései már nem az ő hatáskörük. Az, hogy beérik-e, amit éveken át tanítottak, hogy mi, zöld(ülő) mamik mind, át tudjuk-e adni a környezetre való odafigyelés fontosságát a gyerekeinknek, csak később derül ki. A babakor és a kamaszkor között azonban még van jó néhány izgalmas év. Amikor 5, 7, 9 évesek által érthető módon beszélgethetünk a pálmaolajról, a nem megfelelően kezelt vagy olyan szemétről, amelynek a keletkezése erőfeszítés nélkül elkerülhető lenne, vagy a húsról, ami az asztalunkra kerül. Mindezt úgy, hogy ne lelkiismeret-furdalás ébredjen bennük, hanem az az érzés, hogy van ráhatásuk.
