Az évkezdet meghívás arra, hogy változtassunk az életmódunkon, vagy új szokást vezessünk be. Fogadalommal vagy anélkül: ezek a változtatások gyakran nem sikerülnek, vagy nem lesznek tartósak. Vajon miért? Az új évi változtatási lázban hajlamosak vagyunk túl távoli célt kitűzni és úgy kezdeni bele, hogy azonnal a teljes változtatást próbáljuk végrehajtani. Így azonban rendkívül nehéz sikerre vinni az ügyet. A háztartási hulladék keletkezése mindennapi, sokszor éveken, évtizedeken át jól begyakorolt szokásaink eredménye. Hogyan tudnánk ezt egyik napról a másikra, tartósan, nagymértékben megváltoztatni? Nekem kis lépésekkel és kitartással sikerült. Célul tűzted ki, hogy az idei évben drasztikusan lecsökkented a háztartásodban keletkező hulladék mennyiségét? Szuper terv! Szerintem én segíthetek abban, hogy sikerüljön. 


Amikor belevágtam a szemetünk minimalizálásába, egy szokásos kukanapon tele kukát cibáltam ki a ház elé. Minden héten megdöbbentem rajta, hogy mi ez a sok szemét? Honnan jön ez, mi mindent dobunk ki? Mindezt úgy, hogy szelektíven gyűjtöttük az újrahasznosítható csomagolóanyagokat… Ahhoz, hogy elérjem a mostani szintünket, amikor két-háromhetente tesszük csak ki a közel sem tele kukát, mert heti egy kicsi zacskó szemetünk keletkezik csak, fel kellett mérnem, hogy mi minden válik szemétté a háztartásunkban. Sok apró, tudatos döntés az, amely a szemétmennyiség ilyen jelentős csökkenését lehetővé teszi. Odafigyeltem arra, hogy megtervezzem a vásárlásaimat, az kerüljön a listára, amire valóban szükségünk van, olyan minőségű tárgyakat és eszközöket vegyek, amelyek tartósak és javíthatók. Gondot fordítottam arra, hogy kerüljem az impulzusvásárlást, a tervezéssel és a maradékok újragondolásával minimalizáljam az élelmiszerhulladék keletkezését.

Átgondoltam, milyen kozmetikumokra és tisztítószerekre van valóban szükségünk, és ami maradt, abból mit tudok egyszerűbbre, természetesebbre cserélni. A gyerekeknek szánt ajándékokkal kapcsolatos terveket a családtagokkal egyeztetve elkerülöm, hogy felesleges kacatok, gyorsan amortizálódó játékok kerüljenek hozzánk, mi felnőttek pedig, ha nincsen tuti tárgyi ajándék ötletünk, élményt adunk egymásnak. Az elmúlt 10 évben gyakorolhattam, hogy hogyan lehet minél kevesebb szemetet termelni úgy, hogy totyogók, óvodások, kisiskolások vannak a háztartásunkban. Korábban a játékok, az alkotós délutánokkal járó maradékok, iskolai holmik, egydarabos nasik, gyerekeket célzó marketingvackok, zsúrkellékek rengeteg szemetet termeltek a kukánkba. Még ma is ezek teszik ki a minimalizált szemetünk felét, de tervezéssel és egyeztetéssel a korábbi mennyiségnek csupán töredéke keletkezik.


Van egy jó módszerem arra, hogy neked is sikerüljön elérni a megálmodott hulladékcsökkentést. 

Első lépésként gondold át, sőt, nézd át, mi kerül a kukába nálad! Ha már szelektíven gyűjtöd a hulladékot, a szelektív a gyűjtőedényt is nézd át. Járj körbe a lakásodban, gondold végig, hogy milyen fogyasztási cikkeket szoktál beszerezni. A begyűjtött információt használd arra, hogy összeállítasz egy bőséges és részletes listát arról, hogy mely területeken, milyen változtatások eredményezhetik a háztartásodban keletkező hulladék mennyiségének csökkenését. Tedd zárójelbe azt, amelyen egyelőre nem akarsz változtatni. Olvasd át a maradékot és válassz ki hármat azok közül, amelyeket a legkönnyebben megvalósíthatónak gondolsz. Ne csábulj el arra, hogy több célt tűzöl ki, haladj kis lépésekkel! Amikor már úgy érzed az új szokások megtartása már nem okoz nagyobb nehézséget, csak akkor válassz további célt. Ha valami nehezen megy, ne erőltesd, tedd félre, próbálj mást, amelyet könnyebben meg tudsz valósítani. Tapasztalatból mondom, hogy a sikerre vitt változtatások magukkal hoznak apróbb szemléletváltozásokat, szokásváltozásokat, amelyekkel nagyobb esélyed lesz egy nehezebben megugorható, vágyott változtatás megvalósítására is. 

Vágj bele bátran! Ha elakadsz, és megírod, mi okoz nehézséget, szívesen segítek. 


Dóra

Harmony
Verseny-e egyre zöldebben működni és vajon mi a mércéje a zöldítésnek? Az új év kezdetén érdemes átgondolni nem csak azt, hogy mit értünk el a zöldíté...
What's the problem with plastic?
Plastic is fantastic! - True or false? ...
Dóra
Pest mellett nőttem fel, de most már egy 1200 lelkes Veszprém megyei településen vagyok otthon. Könyvtáros vagyok,, két kislány és egy kisfiú édesanyja.
read more ⟶
Leave a comment
Note: HTML is not translated!
You might also like